2015. augusztus 1., szombat

Magyarországon már siker a Veronica aranya (Lo Imperdonable)!

Úgy tűnik, Mexikóval ellentétben, ahol gyenge nézettséget hozott a telenovella és sokan nem voltak benne biztosak, hogy érdemes volt a TV2-nek megvenni a Lo imperdonable-t, nos meglepő módon nálunk, Magyarországon, szerencsére igenis van igény a sorozatra a legutóbbi nézettségi adatok szerint!
Ugyanis ahhoz képest, hogy csak 1 hete került bemutatásra, igen szép adatokat hozott, ha összevetjük az utána következő Fiorellával, megállapíthatjuk, hogy közel ugyanannyian voltak rá kiváncsiak, ez pedig azt jelenti, hogy a nézőszám még folyamatosan emelkedhet is az elkövetkező hetekben!
Megmondom őszintén, nagyon örülök neki, hogy nálunk sikeres a telenovella, mert a mostani kínálat közül egy minőségi produkciónak tartom, mind a történet, a színészek, a helyszín és a főcímdal alapján!
Ráadásul a szavazás eredménye szerint ti is úgy is gondoljátok, hogy  jó ez sorozat!
Ana Brenda pedig nagyon jól játszik ebben a szerepben!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újra Paula és Paulina!

Szinte hihetetlen, de úgy látszik ismét örülhetünk, telenovella rajongók, ugyanis hétköznap délutánonként újra láthatjuk a Paula és Paulinát...